Végre forog a Sikoly 7.

Miután a Radio Silence, azaz Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett (Aki bújt, Abigail) sikeresen támasztotta fel a Sikoly-szériát, két részt követően tovább adták a stafétabotot, amit a műfajban járatos Christopher Landon (Boldog Halálnapot!, Freaky) vett át. Aztán elkezdődtek a baljós dolgok...
A széria új főszereplője, Mellisa Barrera felszólalt az izraeli-palesztin konfliktus kérdésében, majd pár napjára rá ki is rakták a filmből. Azután a másik főszereplő, a hatalmas népszerűségnek örvendő Jenna Ortega szállt ki a produkcióból, időbeosztási problémákra hivatkozva (khmkhm). Ezt követően pedig Landon is elhagyta a süllyedő hajót.

Így az ötödik és hatodik részt is író párosnak, James Vanderbiltnek és Guy Busicknak újra kellett írni a forgatókönyvet, majd kiderült, hogy Neve Campbellt, valamint a harmadik részben szereplő Patrick Dempseyt is vissza akarják hozni.
Campbell - aki a hatodik részre azért nem tért vissza, mert sértően kevés pénzt ajánlottak neki - , végül mégis beadta a derekát, sőt, az eredeti film forgatókönyvírója, Kevin Williamson is, aki a rendezői székben foglalhat helyet. Campbellel együtt pedig természetesen Courteney Cox is leszerződött.

Persze a veteránok mellé pár friss tiniarcot is szereztek: Mckenna Gracet (A tehetség, Ghostbusters: Az örökség), Celeste O'Connort (Szellemírtók: Az örökség), valamint Isabel Mayt (1883, 1923, A levegő urai), aki Sidney lányát fogja alakítani. Kevin Williamson pedig a napokban osztott meg egy képet, hogy elkezdték forgatni a Sikoly 7-et.
Amerikai bemutató: 2026. február 27.
