Farkasember / Wolf Man

Miután már az első filmmel földbe állították az előre bejelentett sokfilmes Monster Universe-t (egy mozi-univerzumban a Múmia, Farkasember, Láthatatlan ember, Frankenstein és mennyasszonya), az Universal stúdiónak más stratégiát kellett választania. Ennek az eredménye lett a Leigh Whannell által rendezett, kisköltségvetésű Blumhouse-film, a 2020-as A láthatatlan ember, ami nemcsak thrillerként, de egy toxikus kapcsolatot bemutató drámaként is remekül működött.

Az anyagi és kritikai sikeren felbuzdulva jelentették be az új Farkasember-filmet, ami a legtöbb filmrajongó számára biztos annyira kellett, mint egy falat kenyér - a farkasemberes filmekkel is lassan már tele a padlás - mígnem ezúttal is Whannell-t szerződtették le író-rendezőnek. Szóval a stúdió is a biztosra akart menni...

A történet középpontjában egy család áll, amiben a szülők elhidegültek egymástól, viszont újra esélyt kaphatnak az összekovácsolódásra: Közösen indulnak fel a hegyekbe, hogy egy hétvége alatt kipakolják a férfi elhunyt édesapjának házát, viszont útközben balesetet szenvednek és a családfőt megkarmolja egy vadállat. Innentől kezdve egyre csak romlik az állapota és kezd átalakulni valami mássá...

A színészként is ismert Leigh Whannell (Fűrész, Insidious) három remek rendezéssel (Insidious: A gonosz lélek, Upgrade - Javított verzió, A láthatatlan ember) is bizonyította már, hogy nem csak forgatókönyvíróként, de a kamera túlsó oldalán is jó munkát végez. Ezúttal sem okozott csalódást, ugyanis az idei verzió merőben eltér az eddigi farkasemberes filmektől. 

Persze a kötelező hozzávalók ezúttal is fellelhetőek, viszont inkább nevezném egy drámának a Farkasember-t, mintsem horrorfilmnek, emiatt viszont eléggé megosztó lesz sokak számára. 

Aki azért ül be egy filmre, hogy a készítők meglepjék, annak valószínűleg be fog jönni ez a fajta merészség, hogy egy új aspektusában mutassa be a farkasemberré válás szörnyű, drámai folyamatát, ami néhol már tényleg A légy című klasszikust idézi meg. Ehhez remekül passzol az alkotók által is preferált praktikus effektek használata, így a főhős testi és lelki szenvedése sokkal átérezhetőbbé válik. 

Azonban bármennyire is jól működik a drámai része, a Farkasember pont akkor vérzik el, amik a paráztatásé lenne a főszerep. Ezen a téren már kevésbé működőképesek az effektek, sőt kicsit röhejesen néznek ki. A címszereplő dizájnja eléggé gyenge lett és sajnos mindegyik jelente izgalom helyett inkább az érdektelenségbe fullad. 

Végszó

Bármennyire is negatívra sikerült a vége, mindenképpen pozitív csalódás a Farkasember, mivel pont azon a részen lep meg, amire nemigen számítanánk: a dráma. A főhős szenvedéssel teli átalakulása eléggé átérezhető a maga bizarr módján, viszont, amikor horrorként kellene működnie, ott inkább megmosolyogtató mint félelmetes, de a végeredmény mindenképp emlékezetes.